LÉNÁRT TAMÁS: A KÉPEK HALLGATÁSA

Lénárt Tamás kötetének fókuszában a képek, a képiség szépirodalomban betöltött szerepe áll. A megszólalás ellentéteként tételezett hallgatás, a trauma alapszerkezeteként értett elhallgatás és az úgy retorikai, mint vizuális értelemben vett képiség is a nyelv olyan „peremvidékeinek” tekinthetőek, amelyek felől a „központ” is jobban belátható, így akár az irodalom jelenkori helymeghatározásához is érvényes támpontokat nyújthatnak. A kötet tanulmányai ezen aspektusokat a klasszikus és a kortárs magyar líra – Petőfi Sándor, József Attila, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Szijj Ferenc és Simon Márton –, illetve próza – Mikszáth Kálmán, Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Nádas Péter és Zoltán Gábor – egyes műveinek értelmezésén keresztül vizsgálják, elsősorban a modern technikai képalkotás, a fotográfia és a film lehetőségeivel, esetenként fenyegetésével szembesítve az irodalmi szöveg teherbíróképességét.