Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: „virág”,a lego pedig: „gyűjteni”. A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható,szóval egy mezőnyi költemény van itt bokrétába szedve.És hogy mi köti össze őket? Elsősorban az, hogy mindegyik vers a költők harmincéves kora előtt született. Az antológiakétharmadában a mai húszas éveit taposó generáció versei szerepelnek, az egyharmadában pedig már köztünk nem élőköltők művei. Közöttük vannak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és 20–21. századi költők is, mint Juhász Ferenc,­Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor. A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegekalkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, mint a Szívlapát versei, de az olvasók azt isláthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök.Az antológia nyolc tematikus ciklusa mutatja, hogy az olyan témák, mint a szerelem, a család, a város vagy a természet,összehozza a régi és az új költőgenerációkat, de az is tisztán látszik, mennyi úton-módon jelenik meg mindez aművekben, és mennyire másként a korábbi századokban és a jelen költészetében. Ahogy a költő mondja: „Szívem mostillatzacskó, / lelkem illatház: / ez a sok illat engem / hogy megbabonáz…” (Babits Mihály), hiszen „…a sugárutak menténhokibotok virágzanak” (André Ferenc).A verseket a Szívlapát antológia szerkesztője, Péczely Dóra válogatta. A borító és a versekhez készült rajzokLocsmándi Mátyás munkái, aki szintén a huszonévesek csapatát erősíti, és ez az első könyv, amelyet illusztrált.