A szociológus, antropológus és tudománytörténész Bruno Latour ebben a nyolc előadásban Gaia mitikus alakját idézi meg. A korábban James Lovelock által kidolgozott Gaia-modell segítségével mutatja be az antropocént, vagyis azt a korszakot – napjaink jelenét –, amikor az emberi faj bolygóméretű változások okozójává vált, és amikor immár egyetlen „földtörténelemben” fonódik össze az ember és a természet története. Latour azért gondolja újra a Földet Gaiaként, mert szerinte ez a legjobb módja annak, hogy megújítsuk a természetről és a társadalomról alkotott, elavult fogalmainkat, és az ember újra „földközelbe” kerüljön. Ez pedig nem csak a tudósok, a művészek, a jogászok és a közgazdászok, hanem minden „földet ért” ember újfajta együttműködését alapozhatja meg az „új klímarendhez” való alkalmazkodás jegyében. Hogy a Föld immár aktív cselekvőként „beleszólást kér” az emberi történelembe, egyfelől félelem, szorongás, sőt kétségbeesés forrása. Másfelől az „új klímarend” kialakulása felhívás az emberiség számára, hogy vegye számba, „írja össze” világának anyagi feltételeit, és azokra a „létfenntartó rendszerekre” összpontosítson, amelyek nélkül az emberi faj nem képes fennmaradni a Földön. A szerző ennek értelmében arra buzdítja a „földközelben élőket”, vagyis „Gaia tanítványait”, hogy értékeljék újra a piaci mechanizmusokba, a nemzetállamok megfoghatatlanságába és a tudomány episztemológiai szemléletébe zárt „modern” ember képzetét.