Dunakanyar 2000, Budapest, 1994
382 oldal · keménytáblás

Nehéz időkben, megtorpantan a jövő riasztó bizonytalansága előtt, a múlthoz fordul az értelem, vizsgálni kezdi az események összefüggéseit, a jelenhez vezető utakat es tévutakat, az elhibázott vagy elmulasztott döntéseket, magyarázatra van szüksége a további lépések megtételéhez. Szüksége van erre a változó és válságos korban az egyénnek, a társadalom csoportjainak, rétegeinek, a nemzetnek, a népnek, a földrajzi határok altal meghatározotl terület lakosságának, s mondjuk ki, kissé óvatosabban, hogy szüksége van erre a részeket vagy az összességet képviselni, érdekeket, értékeket megvédeni és kiterjeszteni kívánó vezetőknek is.

Szükségünk van az igazi törtenelmünkre. Hangsúlyozni kell ezt azért, mert az elmúlt évtizedek tapaszlalatai óvatosságra, bizalmatlanságra intenek bennünket. Történetírásunkat szinte minden részletében olyan ideológia és olyan politikai hatalom határozta meg, amely megengedte, sőt gyakran megkövetelte a torzítást, a zavaró elemek kihagyását, elfelejtését, a tényeknek, eseményeknek napi célok érdekében történő átcsoportosítását, röviden és egyszerűen szólva a megfontolt és szándékolt, vagy sok esetben a megfontolatlan és szándéktalan hamisítást. Érvényes volt ez különösen az utóbbi évszázadokra, de gyakran a korábbi időszakokra is. A hatalom igazolni akarta létét és cselekedeteit, és ehhez sokszor kérte és megkívánta, sokszor meg is kapta a törtenetírás segítséget és támogatását, többkötetes összefoglaló munkáktól egészen az iskolai tankönyvekig. Ehhez járult még az, amit korábbi meghatározásra hivatkozva „pártpolitikai publicisztiká”-nak nevezhetünk. Az újságírás, és nem is a legjobb újságírás módszereit felhasználó történetírás színvonala gyakran a napi sajtó vezércikkeinek feneketlen mélységeibe süllyedt.

Kötetünkben szabadulni kívánunk ezektől a hagyományoktól, szabadulni az előítéletektől, a politikai meghatározottságtól, a publicisztikai jellegtől, s mindezeknek még napjainkban is felbukkanó változataitól.