Magvető, Budapest, 1957
1082 oldal

A mai olvasók jelentős része Krúdyt modern prózánk egyik klasszikusának tartja.
(…)
„Írói acrképei”-vel mégcsak „mostohán” sem bánt irodalomtörténetünk, hiszen tudomást sem vettek róla. Nem ismerték ilyen tárgyú gazdag munkásságát.
Pedig ezek a „tollrajzok” érdekes, friss ötleteikkel megtermékenyíthették volna irodalmunkat.
Számos problémát vetett föl, írói mozgalmakra világított rá, irodalmi flkszegségekre és ferdeségekre hívta fel a figyelmet.
Kritikája sohasem személyes élű , mindenkor az elvek érdeklik és azokért száll síkra. Írói arcképeinek legrokonszenvesebb vonása az a szeretetreméltóság, ahogy kisebb-nagyobb kortársairól véleményt mod, azok jelentőségét méltatja. Tollát sohasem vezeti kicsinyes klikk-érdek, közepes írókról éppoly meleg szeretettel, kartársi megértéssel nyilatkozik, mint a nagyokról.
Tehetségének fölényét sohasem fitogtatja, mesterségének tiszta és alázatos híve, s éppen ez az egyszrűűség teszi művét ma is időfelettivé.
Ötven magya író arcvonásai villannak fel a több mint másfélszáz cikk olvasása közben. Kármán Józseftől Móricz Zsigmondig. A Martinovics-féle mozgalomtól a saját koráig.
Érdeklődését irodalomtörténetünkben a XVIII.század végének alakjai ragadték magukkal. Martinovics árnya több cikkében rajzolódik ki, amelyekben még fájó akkordként vonulnak végig felvilágosodáskori literatúránk tragikus küzdelmei.
(…)
Kozocsa Sándor