Szépirodalmi, Budapest, 1985
186 oldal · puhatáblás

„Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt, és a szülők a gyermekek miatt.”
Milyen élete lehet egy kisvárosi, szüleivel élő felnőtt lánynak, akit a széltől is óvnak, és akiért anyja és apja feláldozza az életét? És mi történik, ha ez a lány, akit Pacsirtának becéznek, egyetlen hétre elutazik? A Vajkay szülők napról napra visszatérnek ahhoz a színes élethez, amit a bezárkózásuk előtt éltek, mielőtt úgy döntöttek, meg kell óvniuk a lányukat a világ kegyetlenségétől. Azért, mert ők maguk is csúnyának tartják a lányukat…
A magyar irodalom egyik legnagyszerűbb regényét tartja a kezében az olvasó, melyből pont száz éve, 1923-ban jelentek meg az első részletek a Nyugat folyóirat hasábjain. Bár a Pacsirta a századforduló egy képzeletbeli kisvárosában játszódik, alaphelyzete és felvetett kérdései, mint a szülő és gyermek viszony, vagy a közvetlen környezet és az ítélkezés hatása az ember életére a 21. században is élő problémák.
A regény úgy idézi meg az Osztrák–Magyar Monarchia világát, hogy érzékelteti, de kimondatlanul hagyja, hogy ez a világ éppen megszűnt létezni. A színes mellékszereplők sorsán keresztül megmutatkozik a főváros és a vidék adta lehetőségek közti különbség, a politikai megosztottság és az emberi lét hol tragikus, hol komikus, a történelemmel együtt hömpölygő sokszínűsége.