Szinopszis: Kós Károly író, építész és grafikus sorsa összefonódott Erdély közelmúltjával. Prózai munkáiban nemritkán archaizál és a kalotaszegi tájnyelv szemléletes fordulatait, régi korokat idéző ritka szavait szívesen használja. „Választott szülőföldje” Kalotaszeg. Elbeszélései is maradandó, időt álló irodalmi értéknek számítanak. Évszám novellái közül kettő régi, megsárgult erdélyi folyóiratban, egy pedig ma már hozzáférhetetlen, ritka könyvben jelent meg, egymástól elszigetelve, összefüggéseikből kiragadva, az egyes publikációk között hosszú idő kihagyásával. Mindössze három van belőlük: 1919, 1940 és 1944 a címük. A három novellát egybeszerkesztve egyetlen novellafűzérré emelve Évszámnovellák címen olvashatjuk. A három évszám Erdély és három népe (magyarok, románok, szászok) három történelmi sorsfordulóját idézi fel. A novellákból megtudjuk azt is, hogy Kós Károly az említett radikális változásokat, főhatalom váltásokat miként élte meg, hogyan vélekedik népe tragédiájáról vagy éppen emelkedéséről, a „kis magyar időkről”, majd arról, hogy ismét minden elveszett. A három sorsforduló egy-egy viszonylag rövid időszakot ölel fel, de a tipikus részletben a nagy egész is benne van. Felsejlik Erdély vérzivataros históriája és az itt élő, megszenvedett népek emberség utáni vágya. A trianoni békediktátum századik évfordulójának évében érdemes erről eltűnődni.