"- El kellene mennünk innen, Rea. Egy másik országba. - Minek? Sehol se más." A technonemzedék és az ezredforduló európai, jóléti társadalma: széthulló családok, a szex és a drogok csábítása. Egy ifjú svájci írónő zajos nemzetközi sikert arató első regénye. Villódzó képek, fények és árnyak. Egy érzékeny, rémekkel és félelmekkel viaskodó, szeretetre éhes fiatal világa. Jo, akit 3 éves korától apja nevel, érettségi után édesanyja és egy boldogabb élet keresésére indul. Magányos utazása sodródás emberek és tárgyak, álmok és csalódások között. Lírai, érzékeny regény, egy olyan világról, ahol üvölt a zene, és nem halljuk meg a másikat, ahol szülő és gyermek érzéketlenek egymás iránt, ahol a hófödte hegycsúcsok, kristálytiszta patakok és zöldellő mezők között tombol a magány és a kegyetlenség. Ahol nincs érték, és nincsen szeretet. S ahol mégis élni kell, és szeretni. "- Még mindig nyár van? - Rea felül, és gyulladásos szemével rám mered. - Akkor menjünk fürödni. Nekem építtették a szüleim az úszómedencét, de többnyire egyedül vagyok, és olyankor inkább a szobában maradok... ...Mezítláb megyünk le a négy emeleten, átszaladunk egy hosszú folyosón, amely egy tavirózsás képekkel és bézs színű párnás ülőkékkel teli helyiségbe vezet. Egy asztalkán kis muranói üvegvázák közt egy fénykép áll. Rea, mintegy hatévesen, copfosan egy gordonka mögött ül, tekintetét elmélyülten a padlóra szögezi. - Iszonyú! - Rea kiveszi a kezemből a fényképet, s a képes felét lefelé fordítva teszi vissza az asztalra. - Valami mást vártak tőlem. Képzelheted, hogy mérgelődnek, amikor megtudják, hogy én még mindig utcai muzsikusként járom a várost. - Bosszú - teszi hozzá, és eltolja az üvegfal egyik ablakát."
