2001-ben A hazugság és a hiány emlékművei címmel az 1986 és 1999 között, majd csaknem két évtizeddel később, 2019-ben Cizellőr címmel a 2000 és 2016 között írt, a magyar szobrászat, illetve a magyar „szobrászat” jelenségvilágát tárgyaló válogatott dolgozatokat adtam közre egy-egy kötetben. Szándékaim szerint most ezekhez az Új Művészet Kiadó és a Napkút Kiadó gondozásában megjelent korábbi áttekintésekhez kapcsolódik újabb négy-öt esztendő magyar szobrászati krónikája. Mint a korábbi összefoglalókban, most is alkotóterületeket, műcsoportokat, egyes periódusokat analizáló átfogó tanulmányok, életműveket körvonalazó és egy-egy időszak törekvéseiről tudósító alkotói portrék, kiállítási recenziók: tárlatismertetők és kritikák, valamint szakvélemények, szakmai jegyzetek együtteséből bontakozhat ki a magyar művészet eme roppant izgalmas, hallatlanul változatos és gyorsan változó, értékekben és kiemelkedő teljesítményekben gazdag alkotóterületének jelenkori történetéből valamifajta – személyes esztétikai ideáim által árnyalt – összkép. Az írások sorában különböző formákban és fórumokon – évkönyvekben, folyóiratokban, heti- és napilapokban, katalógusokban, internetes honlapokon – már megjelent, előadások formájában konferenciákon, megnyitók keretében kiállításokon elhangzott eszmefuttatások, valamint kéziratban maradt feljegyzések olvashatók. Reményeim a korábbi vállalkozásokéhoz hasonlóak és évtizedek óta változatlanok: szakmai elfogultságoktól mentesen követni, dokumentálni a magyar művészet, a magyar szobrászat és „szobrászat” jelenkori eseménytörténetét, jelenségvilágát.