Az 1720–as évek elején kezdődött meg a nagy Schwabenzugnak nevezett bevándorlás Délnyugat Németországból a török uralom alól felszabadított magyarországi területekre. Szigorú szabályok alapján 300-400 ezer ember érkezett meg bizakodással és várakozással, egy új, békés élet reményében, és vett részt az ország újjáépítésében, a gazdaság megindításában. A könyv ennek a népvándorlásnak az okaira, és letelepedés folyamatára keresi a válaszokat. A múltnál nincsen kényesebb dolog, mint tüzes vashoz, nyúlj félve hozzá: másképp tudomásodra hozza, mily forró saját korod.” (Goethe) Ahogy a miértekre kerestem a válaszokat a dunai svábok történetében, egyre több kérdés merült fel bennem a mával kapcsolatban, és bizony a kutatás megmutatta, hogy „mily forró a saját korom” is. A múlttal való találkozás bizony mindig nagyon tanulságos. Ahogy öregszik az ember egyre fontosabbá válnak a gyökerei, egyre többször merül fel gondolataiban a kérdés, hogy honnan is jöttünk, miért is, kik voltak azok az ősök, akiket már nem ismerhettünk, de akik lehetővé tették a mi életünket itt Magyarországon. Az biztos, hogy búcsúzásra és újrakezdésre is készek voltak mindannyian, amikor 300 évvel ezelőtt hívó szóra elindultak a Pannon-medence ismeretlen tájaira, hogy ott újrakezdjék életüket. Vajon mik voltak azok a motivációk, amik erre a felelősségteljes, és egyben kegyetlen elhatározásra bírták őket, hiszen döntésük a szülőföld, a család, szeretteik elhagyását jelentette minden remény nélkül arra, hogy valaha is viszontláthatják egymást. Bizonyosan mélyen hittek abban, ha a múltjukon vagy jelenükön nem is, de a jövőjükön lesz lehetőség, hogy változtassanak és a maguk kezébe vegyék sorsukat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a legbátrabbak, lelkiekben legerősebbek indultak el, és vállalták a nem kevés veszélyt rejtő nagy kalandot. A dunai svábok története és a hagyományos értelemben vett kultúrájuk a sok elhivatott ember munkája ellenére szép lassan eltűnik. Azt pedig tudjuk, hogy egy nép, történelmének, származásának ismerete nélkül gyenge, gyökértelen. Ezért úgy éreztem, hogy még van lehetőségem, és emellett szívből jövő kötelességem is hitelesen bemutatni, hogy nem egy batyuval érkeztünk ide és, hogy nem vettük el mások földjeit, hanem beilleszkedve a szülőföldtől távoli társadalomba emberfeletti munkával értéket hoztunk létre és váltunk sváb magyarokká. Szeretném, hogy több évszázad múltán végre feloldódjanak a görcsök, és ne legyen táboruk azoknak, akik a történelem megengedhetetlen leegyszerűsítésével próbálkoznak azt meghamisítani. - Wéber Krisztina