A híres 19. századi személyiségek alakját, arcvonásait ma is azon képük alapján idézzük fel magunkban, amelyet Barabás Miklós festett róluk. De a hatás kétirányú: Barabás művészete is a portréinak köszönhetően nyerte el máig tartó népszerűségét és rangját. Barabásnak egy olyan korban indult a pályája, amikor megnőtt az igény a saját nyelv, viselet, kultúra, egyszóval a nemzeti identitás iránt. Nem volt elegendő tehát arcképet festetni, mindenki "a magyar festő" ecsetje által akarta megörökíttetni magát. Pedig portretista kvalitásai mellett Barabás kitűnő tájképfestő is volt, a fiatalon elsajátított akvarellfestés egyik legkiemelkedőbb képviselője. Az Itáliában, a Duna-parton, a gráfenbergi fürdővárosban vagy a tabáni kirándulások nyomán készült kis remekműveinek színvonala egyenrangú az olajképekével. Emellett számos jellegzetesen biedermeier hangütésű zsánerképet is alkotott a falusi élet vagy a fővárosi polgári otthon emblematikus jeleneteiről. A festészet elméleti kérdéseinek tanulmányozásáért pedig a magyar tudományos akadémiai tagságot is elnyerte. Vállalkozó szellemét illusztrálja, hogy ötvenéves elmúlt, mikor megismerkedett a technika legújabb vívmányával és néhány évig fényképész műtermet tartott fenn; megmaradt mégis festőnek, egészen nyolcvannyolc évesen bekövetkezett haláláig. Kötetünk több mint nyolcvan reprodukciót tartalmaz Barabás festményeiről és akvarelljeiről, valamint néhány korabeli fényképet és metszetet; az életrajzot, a képelemzéseket és a szómagyarázatokat Veszprémi Nóra, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze írta.