„Júliám lepök egy pajtát.” Ezt látom. Látható. Jólesik, ha látom magam előtt, amit olvasok. Ezért olvasunk költőket – a költői gesztus láthatóvá teszi mind a láthatót, mind a nem láthatót. Ez kissé lila így, de – ha nem is a költemény – a költő tuti, hogy kissé mindig lila. „Zoknit varrni jársz majd oda, / Behajtod és bevarrod a” – férfiasan gyerekes, rafkós-naiv hang, laza-bravúrosan leng minden, himbálóznak a versek. Mindenféle idézet-törmelékeket hurcolnak magukkal, és a megfelelő helyen hurcolnak megfelelő idézeteket, amitől az egész megszépül és kibájosodik. Nevetsz, csodálkozol. Nagyon jól csinálja. „Hogy mit, mennyit és mennyiért, / Már üzleti titok.”
Kukorelly Endre
