Vidiadhar Surajprasad Naipaul huszonkilenc évesen lett ismert és elismert író - történetesen épp e könyv, a Mr Biswas háza révén. A sikert újabb sikerek hosszú sora követte, amikor pedig 2001-ben Naipault tüntették ki az akkor pontosan száz éve alapított Nobel-díjjal, az irodalmi világközvélemény úgyszólván természetesnek vette, hogy így történt. /Egyedül a "kritikuspápa", Marcel Reich-Ranicki fanyalgott, feltehetően azért, mert a német literátor-társadalom is egyöntetű lelkesedéssel fogadta a hírt./ Időről-időre hírét költik, hogy a díjat nem pusztán az irodalmi teljesítménnyel lehet kiérdemelni, odaítélésében politikai és történelmi szempontok is érvényesülnek - Naipaulon és a Mr Biswason azonban ilyen megközelítésben is nehéz fogást találni. Iszlámellenes megnyilvánulásai miatt az elismerést összefüggésbe hozták a 2001 szeptember 11-i terrorakcióval is, csakhogy az írót ekkor már vagy másfél évtizede az esélyesek közt emlegették. Öntörvényű, minden külső elvárást figyelmen kívül hagyó alkotó-óriás, jelen munkája pedig remekmű. A Mr Biswas háza a kritikusoktól többek közt "a karibi Buddenbrook-ház" jelzőt is megkapta, bár Naipaul nem igyekezett különösebben az általa is tisztelt Thomas Mann nyomdokaiba lépni. Olvasóját hihetetlenül gazdag világba vezeti be, holott e kozmosznak valójában az élő, cselekvő szereplők hatalmas sokasága ellenére is mindössze egyetlen, magányos lakója van: a nagyon esendő, küszködő, csak gyermekeiben diadalmaskodó Mohun Biswas. Az ő életének krónikája azonban a posztkoloniális társadalmak történetének is krónikája, egyszersmind pedig emlékmű, amelyet Sir V. S. Naipaul - Trinidadra vándorolt szegény indiaiak angol lovagi címmel és Nobel-díjjal kitüntetett leszármazottja - saját küzdelmes sorsú édesapjának állított.
