Az egyetemi katedrákhoz szokott szerző kiapadhatatlan mesélőkedve a kávéházi sztorik szintjére emeli a legdrámaibb eseményeket is. Tudja, hogy kell lebilincselni a hallgatóságot – ezzel segít megérteni-megismerni a felfoghatatlant is.
Ungvári szellemesen megírt anekdotakötete rég elfeledett históriákat porol le, megmentve ezzel a múló idő vasfogától, s sziporkázó stílusban eleveníti fel a napjainkra már irodalom- és színháztörténeti vagy épp politikai történéssé merevedett, de valójában mind a mai napig élő és eleven sztorikat. Távoli és közel múlt, személyes és nemzeti történelem fonódik eggyé e könnyed stílusban megírt kötetben. Ungváriból a maguk természetességével „ömlenek ki” a történetek, melyeknek olyan főszereplői vannak, mint Illyés Gyula, Németh László, Darvas Lili vagy – hogy csak néhányat említsünk a megidézett történelmi személyek sorából – Rákosi, Aczél. és számos külföldi híresség – pl. Koestler, Steinbeck –, no meg a kortársak…
„Az egyetlen enciklopédia, amelyen a teljesség nem számon kérhető, a feledés enciklopédiája. Ami kimaradt belőle, azt elfeledtük. Ha egykoron nyoma volt, ma befőtta a feledés homokja. Az igazi többség a fehér foltokon települt le az örökkévalóságba. Sírköve legfeljebb egy bejegyzés valamelyik nyitott végű enciklopédiában. Aki ott nyugoszik, az kétszer halt meg. Másodszor, amikor a sírkövét vésték ismeretlen kezek.
Ebből a nemlétező létezésből mentettem ki egy kötetre valót a méltatlanságnak abból a viharából, amit jobb híján történelemnek neveznek. Az enciklopédia egy-egy bejegyzése megálljt kiált a pusztulásnak. Csakugyan, ezek a bejegyzések felháborodott kiáltozások az igazságtalanság folytonossága ellen. Már megint, és még mindig!”
(részlet az előszóból)
Ungvári Tamás még az útlevelébe se engedi beírni a doktorátusát, szerinte az életrajz két szó: Ungvári Tamás. Vagyis a név. Azt vallja, hogy egyetlen dolgunk van e földön, hogy a nevünknek jó hírét szerezzük. Arra is büszke, hogy önálló műveit és fordításait folyamatos, félszázados munkaviszonyban alkotta mint főállású szerkesztő, dramaturg, főiskolai, majd egyetemi tanár, az irodalomtudományok akadémiai doktora Budapesten, majd Salzburg,
München, Párizs, New York, Boston, Los Angeles katedráin. Díjakat és kitüntetéseket szerinte akkor kapott, amikor vagy öszszetévesztették valakivel, vagy éppen eljutottak az U betűhöz, de azért eddigi érmeire és diplomáira mégis büszke. Műveinek felsorolása ellen technikai okokból tiltakozott, túlságosan hosszú a lista. Fordításainak említését elfelejtette letiltani, így csak annyit, hogy Az ügynök halála, a Galilei élete, a My Fair Lady (G. Dénes Györggyel) az ő munkája volt. Meg A Napsugár fiúk, a Páratlan páros, A miniszter félrelép és még sorolhatnánk. A szerzővel együtt valljuk, hogy mindig az utolsó mű a legfontosabb. Ungvári Tamás A feledés enciklopédiájának írója.
