"Soha nem gondoltam magamra világmegváltó hősként vagy híres filmcsillagként. Úgy gondoltam elhamvadok az emlékkel melyet a jelentéktelen tegnap hagy maga után. Én a jelenben akartam lenni valaki. Nem számít, ha később senki nem emlékszik rám. Most lássanak. Most kapjam a tapsot. S ha majd a síromnál senki nem emlékszik a nevemre, csak egy tábla karcolja az akkori jelenbe nevem apró foszlányait, én akkor is tudni fogom, hogy éltem. Sőt mi több, az álmomnak éltem. Nem azért kell harcolni, hogy emlékezzenek ránk, azért kell harcolni, hogy lássanak. "
Anna élete előre megtervezett, be van táblázva minden pillanata. Határozott elképzelései vannak a jövőjét tekintve, melytől semmi nem tántoríthatja el. De egyvalamire nem számított: hogy találkozik valakivel, aki felkavarja az állóvizet. Bizonytalan lesz minden, a jövője és az élete. Anna vergődik az elhatározás és az érzelmek között.
Mi a fontosabb: az ész vagy az érzelmek? Feladhatjuk az álmainkat és vágyainkat azért, hogy újakat alkossunk valakivel? Meddig érdemes ellenállni a kísértésnek?
Tormási Vyktória legújabb könyvében ismét az érzelmeinkre szeretne hatni, olyan gondolatokkal, melyek mindannyiunk fejében ott motoszkálnak, mégsem merjük kimondani.