A római művészet kialakulásának előfeltételeit az etruszkok és az Itália területén élő, már erőteljesen hellenizált görögök alapozták meg. Mielőtt saját művészeti alkotásokat hoztak volna létre, a rómaiak a közeli Hellászból szereztek be szobrokat és kézműves-termékeket, sőt tőlük kölcsönözték az alkalmazott oszloprendeket mint építészeti jellegzetességeket is. Rövid időn belül azonban egészen sajátos felfogásban kezdték el értelmezni az átvett mintákat, jócskán eltértek tőlük, s egyedi igényeik szerint – elsősorban a praktikuság jegyében – átformálták őket. A képzőművészetben az egyértelműség és a valósághűség kapott hangsúlyt: a Pompeiiben fennmaradt falfestmények, az egyiptomi Fajjúm-oázisban előkerült arcképek, a rengeteg ránk maradt szobor, dombormű, történeti eseményt elbeszélő oszlop (például Traianus oszlopa) kivétel nélkül arról adnak tanúbizonyságot, miként jelenthette az ókori rómaiak számára az ember és a természet a megörökíteni kívánt örök szépség ihletforrását.
