Feltételezhető, hogy a mézeskalácsosság egyidős a méz használatával. Az egyiptomi piramisokban nemcsak méz-, hanem mézestészta- maradékot is találtak. Amikor abba a lepénybe, melyet az ókorban kenyérnek neveztek, mézet is kevertek, az édes kaláccsá változott. A fűszeres mézeskalács nem hiányzott az ínyenc rómaiak asztaláról. Az i. e. 180–170 körül rendezett bacchanáliákon, amelyek valamiféle titkos szexpartik voltak, nem hiányzott a libuim, ahogyan a mézből és lisztből készített, izgatóan fűszerezett süteményeket nevezték volt. Rómában, a valamely családtag születésnapjára készített mézesbábokat nem ették meg, hanem a házi istennek ajánlották.
