Jelen mikrotörténelem tulajdonképpen mikrohistoriográfia, amely mélyfúrások révén az orosz történettudomány egészéről kíván állításokat megfogalmazni. Így a IV. Iván és I. Péter korára összpontosító historiográfiai mikrovizsgálatok sorozata végül is az orosz történettudomány két évszázadának képét rajzolja ki.
Egy paradigmaváltás korában élünk, amikor az autoriter rendszerek akár egy emberöltőre is berendezkedhetnek. A történetírás pedig – ahogy mindig is szokott – idomul hozzá. Mivel a hatalom megrendelési igényei egyre kevésbé szofisztikált formában jelentkeznek, erre a történetírásnak is reagálnia kell. A „politika szolgálólánya” szerep, s ezáltal az autoriter vagy autokratikus múlt megszépítése és történelmi előképként való megjelenítése újból előtérbe kerül, és a tisztességes szakmának megint vissza kell nyúlnia a régi jó pozitivizmus faktográfiájához.
Azoknak a történészeknek azonban, akik az írástudó morális felelősségét is érzik, azoknak lehet, hogy ismét nagy narratívákat kell írniuk, de biztos, hogy makrokérdésekre (akár mikromódszerekkel) makroválaszokat illik keresniük. Amíg ezeket megtaláljuk – s gyanítom, nem megy majd könnyen és gyorsan –, addig legalább igyekezzünk világos különbséget tenni a történettudomány, a történetírás és a történetművelés között.