Kerek, szép, kétszázas évfordulója volt 2017-ben Arany Jánosnak - méltó és igazságos tehát, hogy az irodalmi élet megemlékezzék jelentőségéről, hagyományáról és jelenlétéről.
S valóban, az irodalmi folyóiratok mind rendre gazdag összeállításokat közöltek Arany kapcsán, bizonyítván: Arany hagyománya nem csak a hivatal vagy a szakma számára fontos. Így talán érdemes elmerengeni azon is, milyen az a kép, amely ma Arany Jánosról él és hat, a költők és a nem költők között - s vajon miért épp ilyen?
"Újra kellene olvasni Aranyt! S nem az iskola szemével!" - hányszor hangzott már fel a kegyes óhaj, s hányszor maradt meghallgatatlanul? Pedig, úgy vélem, nincs más megoldás: újra kell olvasnunk a magunk számára Aranyt, hogy fennkölt Atyából beszélgetőtársunkká, kortárs szerzővé váljék ismét: akivel kommunikálni lehet olvasás közben - hátha van olyasmi, amiről ugyanazt gondoljuk (akkor is, ha ő persze jobban meg tudja fogalmazni a magáét...). Mint Nádasdy Ádám mondja e kötetben is közölt versében: beszélgetés közben tanuljunk, elismerő tisztelettel, de szelíd számonkéréssel és panasszal. Margócsy István
