Az Agancsbozót Romániában közvetlenül a Ceau?escu-diktatúra bukása után, 1990 nyarán jelent meg; az olvasók a rendszerváltás lázában csak kissé késve eszmélhettek rá, hogy a regény „különös és talányos mű”, legalább annyira „izgalmas”, mint a Kő hull apadó kútba volt.
Izgalmassá, különössé teszi az is, hogy műfaji szempontból egyaránt értelmezhető parabolaként, ellenutópiaként és fantasztikus-mitologikus regényként. Elképzelt világa a képtelenség elvei szerint szerveződik: egy irdatlan magas hegy sziklabarlangjában a kiderítetlen körülmények között oda került négy férfi „valami gyalázatos hatalom” utasításait követve kardokat kovácsol, céltalanul, miután úrrá lesz rajtuk az „iszonyú tehetetlen engedelmesség” parancsa. A monumentális alkotás főszereplője az elbeszélt események kétféle, természetes és természetfölötti, valószerű és transzcendens magyarázata között habozik, ami Huxley, Orwell, Zamjatyin antiutópiáinak hőseivel való rokonságát sejteti.
Az Agancsbozót egyedülálló voltát egy ugyancsak határainkon túli magyar kritikus így méltatta: „Soha senki ilyen erővel, ilyen intenzitással, ilyen mély átéléssel meg nem írta a kelet-közép- európai kisebbségi létezés – eme abszurd hámori létezés – egzisztenciális drámáját.” (Márkus Béla)
