A két világháború közötti korszak méltán népszerű prózaírója, Surányi Miklós (1882-1936) máig változatlan frisseségű főművét Széchenyi Istvánról írta. Az Egyedül vagyunk „a legnagyobb magyar” életének lélektanilag és történelmileg egyaránt nagy távlatú regénye, melyet sokelemű életanyag, kivételes korismeret és művészi érvényű megformálás tesz izgalmassá és időtállóvá. Surányi Miklós nem folyamodott fölöslegesen a fikciókhoz, jól tudta, hogy Széchenyi életének igaz története a képzelet által felülmúlhatatlanul regényszerű (sőt: lényegében romantikus), s a valóság iránti hűséget íróilag is a legcélravezetőbbnek látta. Így lett az Egyedül vagyunk – jórészt a Széchenyi-napló és a számbavehető dokumentumok anyagából – hatalmas ívű és lényegében pontos pályakép, s így lett külső és belső eseményekben gazdag tényregény – ellenállhatatlanul vonzó hitelességgel és sokszínűséggel. Az életet romantikus teljességvágyban és intenzitásban élő, hús-vér figurával; a szerelmi kalandok, az érzéki fellobbanások és a tartós nagy szerelmek történetével; a vitalitás táguló köreivel; a feladat – és útkeresés, majd a tettvágy és cselekvés örömeivel és konfliktusaival; a bűntudat, az önvád és meghasonlás drámáival. Az a mód, ahogy Surányi Miklós bemutatja, hogy az életet könnyelműen élvező, kalandból-kalandba sodródó, jórészt külföldön élő huszár kapitányból – Stefferlből – hogyan lesz „a legnagyobb magyar”, hogyan lesz nagy sorsú, történelemformáló s népe jövőjéért az összeroppanásig szorongó államférfi, s hogyan válik emberileg is egyre megrendítőbben magányossá, az Egyedül vagyunk-ot a leghitelesebb és a legolvasmányosabb történelmi regényeink közé emeli.