Somogyi Réka selyemfestő színpompás képei és novellái kéz a kézben járnak e gyönyörű kötetben. A novellák nem magyarázzák a képeket, és a festmények nem illusztrációként szolgálnak. Szellemi kaland elmélyülni a novellák különös, olykor transzcendens világában; s ugyanígy szellemi és vizuális alámerítkezés a képek befogadása.
"Festészetem annak az eredeti világnak a leképezése, ahol még nem vált ketté élet és halál, árnyék és fény, te meg én, amikor tökéletes ölelésben várja az idők végét férfi és nő, isten és a teremtmény. Gyönyörű, de magányos, az életemen átívelő mozdulatsor, ahol huszonhét éve kicsi asztal fölé hajolva vázlatrajzokat készítek ezen elképzelés helyreállítására, hogy a kezünkben legyen egy terv, amit már csak meg kell valósítanunk.
Mikor festek, kilátót építek önmagam fölé, a földön állva én sem látok túl messzire, de a vonalakkal körülhatárolt és színekkel kitöltött gondolati terek hosszú lépcsősorok, melyek talán önmagamhoz vezetnek. De csak talán, mert ahova a festés visz, arról nekem sincs biztos tudomásom. Én még azelőtt véget érek, hogy a kép elkészül, így én is már csak a nézője vagyok saját művemnek.
A festményeim bázisa a legmélyebb alapzatunk, a fájdalom, ahol megadva magunkat, végre elképzelt teremtőnk után kiáltunk, hisz tudjuk, innen nem jutunk tovább egyedül. Nála a megoldás és az oltalom. A képek azért ennyire színesek, mert a fájdalomnak végtelen árnyalata van." Somogyi Réka
