Sinka István Erdélyi József és más népi írók után is eredeti hangon szólalt meg, mert eredeti világot emelt revelációszerű fölfedezéssel az irodalomba a harmincas évek elején. A magát "Fekete bojtár"- ként emlegető pásztor költészetét a bihari pusztákon, Arany Szalontájának közelében Petőfi, Ady és a Biblia inspirálta, s e hatásokból iskolázottság, urbánus műveltség nélkül is megtanulta a korszerű költészet leckéjét. Expresszionisztikus félszabad-versekkel jelentkezett, "himnuszokkal", amelyekben keresztény vallásos reminiszcenciák találkoztak pogány, keleties díszítményekkel, s a paraszti elnyomattatás történelmi és jelen idejű képei egzaltáltan mitologikus látomásokká stilizálódtak. Több kiadást megért híres könyvében, a Vádban (1939) talál rá igazi önmagára, itt sorakoznak ismert balladái, melyekben a szociális panasz, a tájba, sőt a világmindenségbe olvadás kozmikus élménye és egy ősi tradicionális kultúrába való belegyökerezettség motívumai fonódnak össze. A nyomtalanul elmúló életek krónikásává szegődik Sinka, egy jobbra hivatott, nemes etnikum és műveltség pusztulását panaszolja. Sinka nem volt tudatos költő, világnézete számos bírálható elemét versei egy része is tükrözi. Ám e "veszteséget" bőségesen kárpótolja valami más: lírájának áttételnélkülisége. Alig akad még költőnk, akinek versein ennyire érezni kényszerülünk a megélt élet ihletését. Nála valóban "ezer ideggel él a lomb", s nem kacérkodás a hasonlat: "Súlyos parasztok sírtak az időben, / mint árva lelkek síri lepedőben". 1945 utáni, már az öregkor számvető gesztusát is hordozó lírájában pátoszmentesebb, egyszerűbb a hang, tágabb, történelmibb a horizont. Magával s a világgal is megbékülve a halál bűvöletében énekli az Éna-dalokat. A himnikus mítoszokból már csak Ézsau éjszakája maradt; önnön mércéje szerint nézett szembe múltjával is, talán túlságosan is kegyetlenül. A kötet a teljes költői életmű mintegy ötödét-hatodát közli, megbízható reprezentatív szemlét adva a költő küzdelmes életútjáról és legszebb verseiből. A válogatott gyűjteményt (az utószót is író) Pomogáts Béla szerkesztette.