Egészen kicsi rajz volt a lap alján, egy dróton üldögélő fecskéről és egy fele' integető, rakott szoknyás, copfos kislányról. Hogy a fecske színe lila, azt Nemes Nagy Ágnes verséből tudhattam, mert a rajz fekete-fehér volt. És miközben apu újra és újra felolvasta a verset, az elnagyolt vonásokban számomra testet öltött a madárka szívszorító magánya. A rajzhoz kötődő érzéseket ilyen hosszú idő távlatából is fel tudom idézni, és nemcsak azt az aprócska kis szomorúságot, hanem a jóleső érzést, hogy a versolvasás közben apám melle' bújhatok.
