Polgár Kristóf volt talán a legutolsó tanítványa Kolozsvárott a régi Helyőrség-generáció nagymesterének, a nemrég elhunyt Bréda Ferencnek, s tán azt is kijelenthetem, hogy a Mester halálával egy időben szólalt meg igazi, immár nem a kezdőkre jellemző költői hangján. Érdekes abban a tekintetben is, hogy amikor nem költő, akkor színész: így művészi látásmódja pluszhozadékkal bír, a színházi létmód kétségtelenül hozzátesz a verseihez. Nem tévedek tehát, ha azt mondom, hogy az újonnan indultak táborában is a legérzékenyebbek közé tartozik, s abban sem, hogy övé a legizgalmasabb költői indulások egyike. Versvilága visszaröpít a reneszánszba, Shakespeare és Villon hétköznapjaiba, egybeírja a szellem felszabadulásának korát napjaink sarával, erős nosztalgiával emlékezik a régi korok értékrendjéről, míg e rend belső összefüggéseit kutatja. Nem szépít, nem hazudik, egyszerűen csak lát és láttat. Ahogy azt egy igazi költőnek kell.
Farkas Wellmann Endre
Polgár Kristóf 1997-ben született Szolnokon. Drámatagozatos diákként számos szerepet kapott a szolnoki Szigligeti Színházban, majd felvételt nyert a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karára, melynek jelenleg végzős hallgatója. Ez az első verseskönyve.
Bolond dalokkal bűvöltél, belém nevelted a vadat. Fehér köntösben ápoló, feketében apáca vagy. Kalapban az ördög, szárnyakkal sárkány lehetsz, pikkelyek nélkül angyal. Mindent tőled tanultam, tekintélyes nagyúr. Ma téged nézlek. Mutass újat!