...ezentúl egybeforr ég, föld s pokol... Annak ellenére, hogy Babits Mihály már 1918-ban fordított tőle, hogy már 1928-ban megjelent az első mélyenszántó magyar tanulmány róla Szerb Antal tollából, hogy mind Babits, mind Szerb Antal érdekes portrét rajzolt róla irodalomtörténetében, hogy 1959-ben az angol romantikus költők közül elsőnek épp az ő verseiből jelent meg tudományos jegyzetapparátussal és bevezető tanulmánnyal ellátott gyűjteményes kiadás, amelyben a magyar prozódia olyan virtuózai készítették el az új fordításokat, mint Weöres Sándor, Gergely Ágnes vagy Orbán Ottó, hogy a modern magyar képzőművészet és költészet rendkívüli alakja, Kondor Béla mesterének tekintette, hogy az 1980-as évek óta egy kandidátusi disszertáció és - csak az ELTE Anglisztika Tanszékén - negyvennégy sikeres szakdolgozat készült művészetéről, mégis ez az első magyar nyelvű, könyv terjedelmű tanulmány, amely azzal az ambícióval született, hogy William Blake költői, festői, grafikai és illusztrátori életművét képzőművészeti és költészettörténeti vonatkozásában egyszerre tárgyalja, s az empirikus tények és az eszmei valóság összeegyeztetéséért vívott küzdelmét s annak konklúzióját, a szimbolikus ábrázolásmód igazolására kidolgozott teológiai álláspontját elhelyezze az európai és az angliai romantikus jelenségek körében. A tárgyalás előterében Blake-nek a Jób könyvéhez pályája végén, 1825-ben készített metszetsorozata áll. A modern műkritika e sorozatot technikai színvonalát és allegorikus részleteinek gazdagságát tekintve Albrecht Dürer művészetéhez, a sugárzó és vibráló fényeffektusaira hivatkozva Rembrandt rézkarcainak világához hasonlítja. Blake Jób-értelmezésének gondolati összetettsége okán pedig ezek a lapok Blake saját nagy összefoglaló műveivel, kései próféciáival állíthatók párhuzamba.
