"So many people rise and fall" - énekli Iggy a Home-ban, s ha valakivel, hát épp vele kapcsolatban igaznak érzik ezt a tündöklés-bukás mesét. Mert hát a Stooges-időszak után jött a nagy zuhanás. Állítólag. Mert miféle zuhanás az, amelyet olyan zseniális albumok fémjeleznek, mint az Idiot vagy a Lust For Life? Jobban tesszük hát, ha hanyagoljuk ezt az "egyszer fenn, egyszer lenn" típusú megközelítést, mely egyébként is a mainstream-sikerekben gondolkodók sajátja. Ők azok, akik folyton azon sopánkodnak, hogy Iggy sosem "futott be" igazán. Valószínűleg soha nem is akart - az ő mércéik szerint semmiképp. S ha mégis lettek volna ilyen ábrándjai, alkatából adódóan alkalmatlan volt rá, hogy a fél világ kedvence legyen. Így maradhatott meg kevesek kisajátítható Jim Osterbergje. Valami okból e könyv szerzője, a Mojo magazin jeles szerkesztője nagyon erőlteti a Jim Osterberg/Iggy Pop alteregók szembeállítását. Előbbit a meghitt barát és halk szavú poéta, utóbbit a nagyközönség számára megalkotott rocksztár szerepével azonosítja. Nevezhették azonban akárhogy, Iggy Stooge minden pillanatában könnyedén volt önmaga: "a street walking cheetah with a heart full of napalm... a runaway son of the nuclear a-bomb... a worlds forgotten boy... the one who searches and destroys."