A könyv alcímében szereplő másként a kontextus iránti igényt mutatja: a tanulmányok szűkebb vagy tágabb környezetében és összefüggéseiben kívánják bemutatni Vajda Lajos alkotói személyiségét és munkáját. Vajda eddig inkább csak elszigetelt, elődök és hatások nélküli magányos zseniként szerepelt az irodalomban, s mint ilyen, maradt mai napig sem közismert a nagyközönség számára. Vajda Lajostól a műveken kívül szinte alig maradt ránk valami: levelek, fényképek, ecsetek, festékek, egy vakráma-darab, noteszlapok, igazolványok, könyvek, valamint néhány később született, pár soros baráti visszaemlékezés. Mindez egy élet és életmű rekonstruálásához nagyon kevés, és Vajda minden szakmai ismertsége és elismertsége ellenére is valóban ismeretlen. Vajon pótolható-e az, ami Vajda életében és a halálát követő évtizedekben elmaradt? Beilleszthető-e még a 20. század művészetének fő áramába, ahová oly nagy öntudattal és elszántsággal törekedett? A kötetben szerepeltetett írások az eddigi szemléleten túllépve, összefüggések és párhuzamok szövetébe ágyazzák Vajda munkásságát. Újra rátekintenek a művekre, és előszedik az ismertnek vélt dokumentumokat egyfajta perújrafelvétel kezdetét követheti az olvasó. A kötetben összegyűjtött tanulmányokat újkeletűségük és a kontextusban láttatás törekvése fűzi egybe. Két, egymástól független szerző nem egységes teória ívére felfűzött írásai ily módon bizonyos párhuzamosságokat, sőt, a két szerző nézetei közötti ellentmondásokat is tartalmazhatnak. A kötet célja azonban nem egy véglegesnek szánt álláspont kialakítása, hanem a Vajda-dosszié újranyitása.
