A 16–17. századi Spanyolországban egy tizenkét éves infánsnő születésnapjának a megünneplésére készülnek. Az infánsnő apja egy örökké szomorú király, aki a gyermeke születése után elveszítette hőn szeretett feleségét. A születésnapi ünnepségen pompás öltözetben jelennek meg az udvari arisztokrácia gyermekei, és különféle látványosságok várnak rájuk. Ezek sorában egyszer csak megjelenik egy mókás törpe, aki táncokat és különféle tréfákat ad elő. Két udvaronc talált rá az erdőben, és azonnal magukkal hozták az infánsnő mulattatására. A leányka valóban szívből, hangosan nevet, súlyosan megszegve ezzel az udvari etikettet. Végül egy csodálatos fehér rózsát ajándékoz a törpének, és megkéri, hogy az ebéd utáni pihenő végeztével adja elő újra a számát. A szegény teremtmény szinte megőrül a boldogságtól, ide-oda szaladgál a kertben, kiváltva ezzel a tulipánok és rózsák méltatlankodását. Csak a madarak és a gyíkok éreznek együtt vele. A törpe már arról ábrándozik, hogy magával viszi az infánsnőt az erdőbe, és megismerteti vele lakóhelye minden szépségét. Tartós barátságról, talán még szerelemről is álmodik… Ekkor azonban egy oldalajtón a törpe bejut a palotába, és életében először megpillantja magát egy tükörben. Egy kis idő után rájön, hogy a csúf jelenség nem más, mint ő maga. Megérti, hogy a leány iránta mutatott érdeklődése más természetű volt, csak nevetni akart rajta. Szétszaggatja az ajándékba kapott fehér rózsát, és a földre rogy. Az elbeszélés az infánsnő kegyetlen parancsával zárul, egy szeretet nélküli világ baljós pecsétjével.
