Trianon előtt egész Európában egy tervszerű propaganda hadjárat keretében a legképtelenebb őrültségek épültek be a magyarokról a nyugati történelemkönyvekbe. Trianon döntő részben pont azért következett be, mert a ránk mért csapást „igazságszolgáltatásként” fogta fel a nyugati politikai elit és közvélemény. Ők ugyanis azt tudták rólunk, hogy véres elnyomói vagyunk országunk kisebbségeinek. Azt tanulták, hogy mi ugyanazon nép vagyunk, mint a „hunok”, akikre „irtózat volt rájuk nézni. Alacsonyak, ferde és gyűlöletes szeműek, kiálló pofacsontúak. Nem is jöttek emberszámba. Lábaik rövidek és görbék. Kezük hosszú és nagy. Döghússal táplálkoztak. Emberhúst is ettek. Ahová eljutottak, fosztogattak, gyilkoltak és gyújtogattak.” És ezt azért tudták így, mert a korabeli magyar politikai elit, a diplomácia nem tett semmit azért, hogy valós információkat nyújtson a nyugati közvéleménynek. A budapesti liberális államvezetés ostobán és tétlenül nézte, hogy a nemzetiségek hazug propagandát fejtenek ki ellenünk. Még a veszélyét sem érezték annak, hogy ez a méreg rövidesen őket is el fogja pusztítani. Olay Ferenc az 1920-as évektől kezdve szó szerint emberfeletti munka keretében nyomozta ki, tárta fel, hozta nyilvánosságra azt a töménytelen információt, amelyet az elődei elmulasztottak. Jelen kötete máig tartóan a legjelentősebb oknyomozó munka abban a vonatkozásban, hogy a Trianon előtti évtizedekben milyen manipulatív eszközökkel hangolták át a nyugati közvéleményt a magyarok gyűlöletére. Mindezek pedig már akkor bekerültek az iskolai tankönyvekbe, így már nemzedékek nőttek fel azon a „tudáson”, amely a magyarokat primitív barbár gyilkosoknak, félvad pásztoroknak tartotta, akik nappal dolgoznak ugyan, de minden éjszaka rabolni mennek.