E könyv két történetet mesél el. Mindkettő egy-egy emberi sorsot a megadásról és a küzdelemről, az eltékozolt szeretetről és az igaz szerelemről. E kisregények vallják, hogy az irrealizmus és a szűrrealizmus keretei tökéletes alapok a valós vagy vélt érzelmek bemutatásához, illetve eszközök a katarzishoz, mely nem válogat a búskomor és a felhőtlen boldogság között, hiszen egyetlen céljuk, hogy lerombolva a tabukat hatást keltsenek. Mert mi van, ha egy anya túlzott ragaszkodásában még a halálból is képes visszatérni a fiához azzal a leghőbb vággyal, hogy újra megszülje őt? Vagy a halál egy olyan dermedt állapot, amelyből csak a szerelem, mint egyetlen remény képes megszabadítani az embert, még ha elkárhozott lelkek sokaságán kell is átküzdenie magát miatta...? Mindnyájan választhatunk, hogy zsákutcáink megrekesztenek-e bennünket, vagy visszafordulunk, és új utakat keresünk magunknak. A Szegregált pokol két ilyen élettörténetbe pillant bele.
