Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.
Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.
A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.
A Collegienstrasse végén álló, majd ötszáz éve csak Luther-házként ismert kolostor előtt nem a házigazda szobra üdvözli a vendégeket, hanem a felesége siet át az udvaron lobogó szoknyával. És teljes joggal, mert a Barbara Cranachtól tanultakat kiválóan hasznosítva ő szedte ráncba ezt a házat és annak minden lakóját, beleértve az urát is. Az esküvőjük idején a barátcella magányához szokott férj már elmúlt negyvenéves, így kezdetben elég nehezen vette fel a fordulatszámot.
"A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy.
