Móricz Zsigmond a Pillangót, "legkedvesebb regényét" napok alatt vetette papírra a debreceni Sesta-kertben 1924-ben, s 1925-ben jelentette meg, azt írva műfaji megjelölésként a címe alá, hogy "idill". Ez a csodálatos ragyogású kis remek éppen azokban az időkben érlelődött meg benne, amikor magánéletének legnagyobb válságát élte meg, amely felesége, Janka öngyilkosságához vezetett.
A bajokon győzedelmeskedő és mindenható szerelem történetét az egyszerű emberek darabos nyelvén beszéli el Móricz; a szegények shakespeare-i szenvedélyű szerelmét, a "villámló és fátyolosan lágy" érzelmeket a jellegzetes debreceni tájszólás olykor goromba fordulataival.
De a bajokon győzedelmeskedni tudó szerelem idilljében az is tükröződik, hogy milyennek látta Móricz Zsigmond a debreceni embert: a kofákat, mezítlábas napszámosokat, kültelkieket, kistisztviselőket, "a maradandóság városának civiseit"; "a lenti" Debrecen emberi világát.
