Móricz Zsigmond harmincéves volt, amikor végre kitűnt íróként: Osvát Ernő közölte a Nyugatban 1908-ban nevezetes novelláját, a Hét krajcárt, amely meghozta számára a kirobbanó sikert, s a Nyugat íróinak, elsősorban Ady Endrének a barátságát, aki lelkendező cikket írt a Nyugatba a novelláról.
Regényeivel, elbeszéléseivel, színdarabjaival, publicisztikájával ettől kezdve Móricz, aki Ady szerint "egyedül felér egy forradalmi szabadcsapattal", haláláig a magyar irodalom középpontjába került, valósággal ontotta műveit. Kortársai szerint a magyar világot senki sem ismerte annyira személyesen, mint Móricz Zsigmond, s életművére visszatekintve utókorának is látnia kell(ene), hogy nem múló igazsággal és időfölötti érvénnyel ábrázolta és fejezte ki a magyar világ: az élet magyar útjának jellegzetes törvényszerűségeit.
A kötetben az iskolai kötelező olvasmányként feladott novellákkal (Hét krajcár, Tragédia, Barbárok) együtt összesen 21 elbeszélés olvasható.
