Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi közvéleményében rendkívüli változásokon megy át. A Móricz-naplók és más forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az „újraolvasó” tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az olvasóközönséget is egy új Móricz-kép megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére és a közismert – inkább csak emlegetett – munkák élményteli befogadására. A kötet az 1923 és 1932 között született írásokból ad bő válogatást. Első pillantásra feltűnő, milyen sokféle tematika, mennyiféle helyszín torlódik egymás mellé ezekben az írásokban: egy országjáró író megfigyelései bontakoznak elő bennük. Ország- és: Budapest-járó író megfigyelései, ahogyan kisregényekben , úgy elbeszélések, karcolatok műfajában is egyre többet foglalkoztatja Móriczot a pesti élet, a külvárosi szegénység, egy körrel beljebb az úgynevezett középosztály, a kereskedők, hivatalnokok világa. De régi motívumait is ott találjuk, a férfi-nő kapcsolatok, a nemiség frusztrációival vívódó figurák jelennek meg sorra. Két novella (A királyné, Titok) miatt az ügyészség szeméremsértéssel vádolta meg az írót, miközben a Titok nem más, mint a magyar irodalom első pszichológiai igénnyel született darabja a nővé érésről, az első menstruációról. A remekművek azonban ebben az időszakban is a vidéki Magyarország rettenetéről adnak képet. Közülük a Barbárok a XX. századvégi minimalista próza előfutára, töménységében páratlan alkotás; A kondás legszennyesebb inge a földbe ásott gyerekfigurájával a nyomor emblémája lett itthon; az Esőleső társaság pedig a változatlanság, változhatatlanság dermedt képét adja.
