Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi közvéleményében rendkívüli változásokon megy át. A Móricz-naplók és más forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az „újraolvasó” tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az olvasóközönséget is egy új Móricz-kép megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére és a közismert – inkább csak emlegetett – munkák élményteli befogadására.
Az 1917-ben megjelent regény „hírlapi” előzményei a tömeges halált okozó , 1910-es ököritói tűzvészről szóló tudósítások – Móricz regényében azonban nem csupán a csűr ég le: a szerencsétlenségben ott az elmaradott magyar vidék törvényszerű pusztulása s e pusztulással szemben a tehetetlen szellemi erők csődje. A mű főhőse Matolcsy Miklós, református lelkész, a papi értelmiség áldozatokra kész ifjú képviselője, aki a kényszerű korrumpálódás, a nagy tervek végleges cserbenhagyása elől egy tragikus-heroikus gesztussal menekül ki a világból, amikor az áldozatokat a tűzből mentve maga is elpusztul. Móricz ebben a művében újravizsgálja egykori pályakezdését, azt az időt, amikor a kor romantikus faluszemléletéből felocsúdva a valóságos faluval találkozott. Egyszerre számol le régi és új illúziókkal, kendőzetlenül tárgyalja az egzisztenciális és az ösztön élet nyomorúságát. Egy finom lélek brutális szembenézése önmagával – ez A fáklya.
