1664-ben a Tartuffe valóságos botránylavinát indított el: a Napkirály kénytelen-kelletlen betiltja előadását, az udvarban terjesztett röpirat Moliere-t a testet öltött Sátánnak nevezi, Párizs érseke egyházi átokkal fenyegeti mindazokat, akik előadják, olvassák vagy hallgatják a komédiát. Moliere nem adja föl, a királyhoz folyamodik, majd a darabhoz írt előszavában megjegyzi, úgy látszik, a Tartuffe-ban pellengérre állított uraknak sokkal nagyobb a hatalmuk Franciaországban, mint az eddigiekben kicsúfolt márkiknak, kényeskedőknek, felszarvazottaknak és orvosoknak együttvéve. A legelegánsabb szalonokban azonban divatba jött meghívni Moliére-t, hogy felolvassa betiltott darabját. Azóta a Tartuffe meghódította a világot, egyebek közt Goethét és Napóleont is (habár emez megjegyezte, ha az ő idejében íródik, betiltja). Ma már franciául az álszent: tartuffe. Ez a minden hájjal megkent gazember azonban még ennél nagyobb csodára is képes volt: úgy megnevettette az egyszeri diákot (Vas István remekbe szabott fordításában is), hogy nyomban elfelejtette, kötelező olvasmányt tart kezében.