Michael Galuske könyve a szociális munka 20. századi történetét mutatja be a módszerek felől közelítve; a legtöbb német szociálismunkás-képzésben alaptankönyvként használják. Hiánypótló, hiszen a szociális munka szakirodalmában kevés olyan mű van, amely rendszerezve mutatja be a módszereket, azok elméleti beágyazottságát, így adva teljes képet a szociális munka – főleg a 20. század második felében történt – fejlődéséről. Különösen nagy űrt tölt be Magyarországon, mert a szakma újjáéledése és fejlődése során külföldről importálta elméleteit (elsősorban angolszász nyelvterületről) és gyakorlatát (elsősorban német nyelvterületről). Sajátos volt ez az importfolyamat, mert mintha vámként – főleg a gyakorlat oldalán – Hegyeshalomnál sok minden lemaradt volna, így felemás módon történt az adaptáció. Hol az elmélet nem illeszkedett a magyarországi társadalmi környezetbe, hol a gyakorlat – elmélet híján – esetlegesen valósult meg. Mindennek lenyomata és eredménye látható: tükröződik a szakma jelen helyzetében. Reményeim szerint e könyv hozzá fog járulni a magyar szociális munka önmeghatározáshoz, szakmai presztízsének felépítéséhez és ezen keresztül társadalmi elfogadásához.