A mezőgazdasági miniszter asszony, akinek a rossz nyelvek szerint egész estét betöltő hátsója volt, egy Monarchia-szerte híres agrárvállalkozóval suttogott a sarokban.
A miniszter asszony negyven körül lehetett, és úgy érezte, kis szerencsével még legalább ennyit eltölthet ezen a vi-
lágon. Márpedig itt a létezésnek ára van. Pénzben kifejezhető. És a miniszter asszony igencsak szerette a pénzt.
Ez a lelki vonzódás azt súgta a nőnek, hogy most kell belőle minél több, mert ki tudja, később miként alakulnak itt a dolgok.
Eme vágyódásában jó partnernek tűnt a vállalkozó, aki sármos udvarlásba keverten próbálta rávezetni az asszonyt, hogy egy megrendelést írjon alá még a szavazóurnák lezárása előtt.
Mindketten hajlottak arra, hogy ez őszintén jó a gazdaságnak, mert élénkül általa. És a jövőnek persze. A Monarchia jövőjének. És a miniszter asszonyénak.
