"„Mikor ugyanis az elmúlt esztendőben Erdélyben laktam, s a levegő, a víz és minden, amit nem tudunk nélku¨lözni, rendkívu¨l ellenséges volt, az ottani nép erkölcse, nyelve, beszéde és gondolkozása természetemmel teljességgel ellenkezett, mégis találtam olyan helyeket, amelyeket gyakran hiába keresu¨nk. Hogy most ne szóljak a könyvekről, amelyek nagy hatalmukkal képesek a hozzájuk fordulót eligazítani, Zlatna híres bányája, amelyet a bosszúságok elől meneku¨lve néhányszor felkerestem, olyannyira tetszett nekem, hogy e tetszésemet azokkal is közölni kívántam, akik nem juthattak oda.” Martin Opitz német humanista Zlatna, avagy a lélek nyugalmáról című híres tankölteményében nem éppen hízelgően írt Erdélyről, ahová Bethlen Gábor hívta, hogy előmozdítsa az erdélyi oktatás és kultúra reformját. Opitznak a sok nehézség mellett egyedu¨l a híres zalatnai aranybánya nyújtott vigaszt, amely annyira megtetszett neki, hogy megörökítette méltán híres művében. Az elegáns, esszéhez is hasonlított, alexandrinusokban megírott költeményben először faluként, illetve városkaként emlékezett meg Zalatnáról, amelyről a későbbiekben azt állította, hogy érclelőhelyeit tekintve egész Európával dacolhat, és bányái széles körben ismertek. Az olvasó ebben könnyedén felfedezhet némi ellentmondást, amely jól érzékelteti a korabeli erdélyi aranybányászat kétarcúságát. Egyrészt kiu¨tközik belőle a történeti hagyományban végig jelenlévő toposz, miszerint Erdély a bőségszaru, a mesebeli gazdagság földje, másrészt magában hordozza az ellentétpárokat is: a jelentéktelenséget, szegénységet, kicsinységet. Ez a feloldhatatlan ellentét végigkísérte a korszak bányászatát, nem véletlenu¨l fogalmazta meg Paulinyi Oszkár a gazdag föld – szegény ország „elméletét”, miszerint hiába rejtett az erdélyi föld méhe rengeteg kincset, ebből az ott lakók nemigen tudtak meggazdagodni. A mindenkori történész feladata azonban az, hogy az elődei által megalkotott tézisek mentén újabb források és értelmezési módok után kutatva induljon tovább a történetírás rögös útján. Jelen kötet is ennek szellemében fogant. Annak akartam utánajárni, hogy a nemesércbányászat mit is adhatott Erdély népének a kora újkorban, mennyire gazdagította vagy éppen szegényítette őket. Mi módon dacoltak a korabeli bányászok a természet által eléju¨k gördített akadályokkal, és ez a harc milyen technikai, társadalmi újításoknak lett a bölcsője?"