...Kiittuk a poharunkat, Alfred újratölti. Végül táncolni kezdünk, összeér az arcunk. Alfred magához szorít, felvesszük a ritmust. Black Velvet. Szédülök. - Le szeretnék ülni - mondom Alfrednek. - Keresek egy szobát, ahol ledőlhetsz. Kimegyünk az előtérbe, benyit egy szobába, bebotorkálok, lefektet a fehér dupla ágyra, mellém fekszik, átkarol, az álom határán lebegek, hányingerem van. Valaki felkapcsolja a villanyt. Kiszáradt nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. Hangoskodás és nevetés szűrődik be. Egy baseballsapkát látok. Jorn az. Az ajtóban áll. - Kinyírlak benneteket! - kiabál. - Ki én, a rohadt életbe! - üvölti egyre hangosabban. Alfred testét érzem a hátam mögött. Jorn közeledik felénk. Késsel hadonászik. - Kifelé - mondja elfúló hangon. Alfred ledobja magáról a takarót, legurul az ágyról, egyenest az ablakhoz rohan, kitárja. Kiugrik a magasföldszintről. - A francba, a cipőm - hallatszik kintről. Fekszem az ágyban. - Mit keresel itt? - kérdezi Jorn. - Elmegyünk. Már megyünk is - mondom. - Tedd le azt a kést! - Látni sem bírom az ilyen alakokat! Kifelé az ágyamból! Alfred kintről a nevemet kiáltozza. Összeszedem a bátorságom, felkelek az ágyból, kikerülöm a kést. Rettenetes érzés. Ragnhild a sarokkanapén ül, egy szőke, tupírozott lánnyal beszélget. Hozzáfutok, megrázom a vállát. - Alfred kiugrott az ablakon - kiabálom túl a zenét. - Hol találom a cipőjét? - Nyugi, ott van az előszobában. Menjetek, hívok egy taxit.