Miért nem törődik a dizájn „a nagymama köszvényével, a nagypapa orvosságaival, az osztálytárs ADHD-jával”? – teszi fel a kérdést Marcin Wicha lengyel grafikus és író. Miért fegyelmezik hatékonyabban a vásárlókat a drága üzletek gondosan megtervezett belső terei, mint a bejáratnál álló biztonságiak? Miért érezzük gyakran, hogy a dizájn falat emel a hétköznapjaink és egy magasabb rendűnek álcázott világ közé? Mi a közös a Lego-figurák fejlődéstörténetében, Philip Starck citrusfacsarójában és a Ford-autók európai térhódításában – azaz mi a dizájn szerepe ma, és mire használták egykor? A szerző rövid, anekdotikus esszéi kaleidoszkópszerűen elevenítik fel a Lengyelország elmúlt évtizedeit jellemző, és a magyar olvasó számára is oly ismerős mindennapi környezet vizuális megnyilvánulásait. Fanyar, hamisítatlan közép-európai humorral idézi fel a választás hiányában kényszerűen megkötött esztétikai kompromisszumokat, és éles szemmel köti össze ezeket a tapasztalatokat korunkkal, amikor a médiában az érzelmek kiszorítják a tényeket, az ügyfelek egyre nagyobb logókért kiáltanak, a harsány színek kavalkádja pedig tort ül az egyszerűség felett.
