Az eltűnt idő nyomában első és második részében Proust a gyerekkort, az elveszett paradicsomot, majd ifjúsága helyszíneit és szereplőit idézte meg az emlékezés rejtett áramait követve, egy-egy könyv, kép, íz, illat váratlan vonzásába kerülve. A nagyszabású regényciklus harmadik részében a történet egyrészt újra meg újra visszatér a múltba, másrészt kitágul a világ: az elbeszélőt épp gyermekkorának titkok és álmok közt derengő Guermantes hercegnője vezeti el a régi tájakról a párizsi nagyvilágba. A pontosan megrajzolt részletek: a hercegnő fogadásai, zenedélutánjai, a hosszú beszélgetések, viták, félszavak és félmosolyok, a boldog és boldogtalan szerelmek bonyolult képpé állnak össze. Ez a kép azonban bonyolultsága ellenére is azt az üzenetet közvetíti immár évtizedek óta, hogy az élet jelentéktelen apróságai adják a legnagyobb örömöt. Ezt senki nem tudta és nem tudatta jobban, mint maga Proust.
