Valamikor a második világháborúban vagyunk, Írország egy szegény falujában, Galway közelében, a tengerparton. A faluban nincs televízió, moziba csak néhányan jutnak el a közeli nagyvárosba, rádió, újság alig akad, a szereplők közül többen nem tudnak írni, olvasni - vagy ha tudnak, nem szívesen teszik. A hírek szájról szájra terjednek, pletykaként, itt-ott hozzátoldanak új információkat, máskor lenyesegetik róla a feleslegesnek gondolt sallangokat. Így megy ez a föld alatt, a sárba temetett hullák között is. A holtak beszélnek és beszélnek és beszélnek - a szóáradatból pedig kibomlanak egy falu ügyei: a piti lopások, a nevetséges sértődések, a szerelmi bánatok, a megélhetés gondjai, no meg a nadrágot hordó nők, betonutak és palatetők alakjában megjelenő modernizáció. Adva van egy falu a 20. század közepén egy olyan vidéken, amelyről sokan nagyon keveset tudunk. Keveset tudunk az ország történelméről, arról, milyen szerepet játszott Írország a második világháborúban. Ugyanakkor tudjuk, milyen elveszíteni szeretteinket, milyen érzés, ha kihasználnak bennünket, tudjuk, milyen a szegénység, tudjuk, milyen pitiáner ügyek miatt éveken át sértettséget hordozni a szívünkben, tudjuk, mekkora fájdalom még évtizedek múlva is visszagondolni szerelmünkre, aki másé lett. Ez Ó Cadhain zsenialitása: amint elkezdjük olvasni az első pillantásra különös, idegen, sosem látott nevekkel teli furcsa szöveget, pár oldal után úgy érezzük: mi ezeket az embereket ismerjük." Ó Cadhain neve és munkássága Írországon kívül szinte ismeretlen maradt. Noha a Sírok a sárban már 1949-ben megjelent a Scéala Éireann hasábjain folytatásos formában, majd 1950-ben könyv alakban is, az angol fordításra több évtizedet kellett várni. 2015-ben a Yale University Press beválogatta Ó Cadhain művét egy olyan sorozatba, amelyben méltatlanul mellőzött, jelentős kulturális és művészeti értékkel bíró műveket jelentettek meg. Az angol fordítás mellett megjelent német, orosz, olasz, tamil, török, cseh, norvég és dán nyelven is.