Nemes vadember.
Naiv istenhívő, háromszoros gyilkos és sokszoros szerető. Az alkotás szereleméhes megszállottja. Fejedelmek szolgája és zsarnoka, mecénások dédelgetett kedvence és rémálma: Benvenuto Cellini.
Ez a veszedelmes erkölcsű művész ötvös, szobrász, éremmetsző csak a reneszánsz kori Firenzében születhetett, csak onnan vágyódhatott el, és csak oda vágyhatott vissza. És nem érhette be annyival, hogy többek közt csinál egy pazar színarany sótartót a legkeresztényebb király asztalára, majd pedig bronzba önt egy Perszeuszt a firenzei főtérre, a világ közepére. Ő ezt meg is írta. Cellini az első művészönéletrajz szerzője, korának mindaddig példa nélküli művészkrónikása.
Királyok, pápák, udvari emberek, szobrászok, festők, írók, katonák, kisemberek, nagy sarlatánok szokásait, tetteit, titkait beszéli el. Sorsfordító történelmi eseményekről számol be. Életének válogatott szélsőségeit fedi fel valami egészen szokatlan, a korízléstől idegen realizmussal, nyerseséggel, olykor vaskos humorral.
Ez az ember mindent tud, mindent mer, és csak a maga mércéjével mér írja róla Jacob Burckhardt az itáliai reneszánszról szóló könyvében. Azóta sem tudta ezt tömörebben megfogalmazni senki.
Cellini kultusza a világban halála után több mint kétszáz évvel, Goethe nyomán teremtődött meg. Cellini Goethe szerint fausti lélek: az eszmény és a szenvedély, a hit és a csüggedés elegye kavarog benne. Ami örök.
Magyarósi Gizella
Cellini saját műveinek reprodukcióival illusztrált, igényes kiállítású kötet. A verseket Képes Géza fordította. Utószó Genthon István.
