„Esterházy hős volt? Nem inkább vértanú? Hős az a vértanú, aki a mártíriumot önként vállalja valakiért, valakikért. Esterházy Jánosnak lett volna lehetősége kompromisszumokat kötni, vagy visszavonulni a harctól, de nem tette. Megmaradt népe mellett, és szembenézett azzal, ami ezzel járt. […] …valójában csak fél igazság azt mondani, hogy az ő életének, így közéleti cselekvésének is a forrása egy szilárd értékrend. A teljes igazság az, hogy a forrás végső soron a Teremtőhöz fűződő személyes kapcsolat. Talán nem mindegyik életszakaszban tudatosan, de mindegyik életszakaszban valóságosan. Ez határozta meg az ő teljes viszonyulását a magyarság sorskérdéseihez. És ez határozta meg viszonyulását ahhoz a néphez is, amelynek a nevében a felvidéki magyarokat kisebbségi sorsba kényszerítették, ám amelyet ő egész életében következetesen és kitartóan testvérnépnek tartott és szeretett. Az Esterházy János életét bemutató monográfia ugyan formálisan történelmi tények összesítése és bemutatása, de ezáltal tanúságtétel is arról, hogy lehetséges – a legkritikusabb pillanatokban is – a Trianonból örökölt élethelyzetre a közéletben a Teremtőhöz fűződő személyes kapcsolat forrása alapján reagálni. Szeretném hinni, hogy ez nemcsak történelmi emlék, hanem köz életi iránytű is a számunkra.”