Amikor négy évvel ezelőtt hajdani alsó szomszédommal, egy belvárosi erkélyen borozgatva az izlandi útikönyv ötlete megfogant, még mi magunk sem láttuk az irányvonalat, milyen határok mentén kívánjuk kalauzolni reménybeli olvasóinkat. Egy dologban voltunk viszonylag biztosak: útravalóként szeretnénk átadni olyan benyomásokat, amelyeket befogadva az utazás élménye nem korlátozódik majd egy polcon porosodó, rég elfeledett fotóalbumra, hanem egy életen át elkísér, mint tapasztalat. Akkor még nem gondoltuk, hogy ami azon az estén megfogalmazódott, számunkra is egy utazást tartogatott. Alkotómunkánk olyan termékenynek mutatkozott, hogy Svájctól Havannáig meg sem álltunk. Beszámolóink formába öntésekor mindenkor arra hagyatkoztunk, mik azok a hatások, amiket továbbadhatunk. Utazásaink során érzéseket raktáraztunk, hangulatokat ragadtunk magunkhoz és színekben gondolkodtunk. Most azonban, hogy lábunkat Bakuban vetettük meg, az a koncepció ötlött eszünkbe, legyen ez a hely az, ahol helyettünk a csend mesél történeteket. Ahol az elme elcsendesedik, ott láthat színeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy az olvasó magára marad, sokkal inkább azt, hogy szabadságot kap: megtapasztalhatja, milyen, ha tér és idő nem szab korlátokat. Így kívánunk kellemes barangolást egy olyan világban, ahol az ősi szelekben megmártózva feltárul Önök előtt Miért éppen ilyen az élet Azerbajdzsánban?
