„Annak ellenére”, hogy Lukács Sándor legjobb színészeink egyike immár évtizedek óta, költőként sincs a sorban leghátul! Igazi költő a Kálnoky László-tanítvány: szóalkotásaiban, kifejezésmódjában, a többrétegű gondolatokat művészivé transzformálva olyan egységes világ tárul elénk, melyet bármikor megismerünk. Ezt az egyéni hangot a kezdetektől őrzi Lukács Sándor, és (mint kortársai legjobbjai) az idővel ezek a jegyek egyre markánsabbak, egyre kifejezőbbek és egyre szebbek lesznek. Nem a színész „verselget”, hanem egy költő szól hozzánk! Mély érzéssel, semmi felszínes könnyedség nincs bennük. A legtöbb vers inkább létversnek mondható. Egyénileg nyúl a természethez, szinte mindegyik költemény egy-egy természeti kép is egyben – sohasem a szokványos, mindig újszerű és különleges az említése. Nem a sikeres és népszerű színművész hangját halljuk, hanem egy mély érzésű, idősödő fér-fiét, akinek ugyanolyan gondjai vannak, mint bármilyen más (nem híres) férfinak. És mind-ezt őszintén... Az NKA támogatásával