A versekben szereplő történetek és karakterek hitelességét is igazolva a téma hazai szakértője, az immár Pulitzer-díjas Dezső András (Maffiózók mackónadrágban, Magyar Kóla) írt a kötethez stílszerűen, versértékű fülszöveget: A tartozást behajtják. S a költészetnek volt egy komoly tartozása, amit most Legéndy Jácint fizet ki, hiszen versekbe foglalta a rendszerváltás utáni évek éjszakáinak világát.
A sztorit, a nagy korszakot, amit már sokan megénekeltek, de úgy, ahogy ő, idáig senki sem. Tehát az oratóriumban felbukkanó karakterek jórészt valós szereplők. Emberek, akik dumálgattak, nem sejtve, hogy a történeteik egyszer majd versekben kelnek életre. A maffiafeleség, a maffiafőnök, vagy éppen a börtönben becsavarodott verőlegény drámái ezek. Olyan drámák, amiket a brutalitás, illetve az esendőség keretez, mindaz, amit a rendszerváltás utáni káosz kreált. Dolgok, amelyek az évek múltával szerethetőbbé váltak. Hogy is tartja a mondás?
Az alvilágnak nincs romantikája. Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.
