Lackfi János szétbontja és összerakja a világot, szavakat vesz elő és megformálja őket, hogy leírja, megnevezze az élményt - még lelket csempész belé, megforgatja, visszaadja: immár kész a zsoltár. „Hogy kerül egy zsoltárba plüsszsiráf, halpedikűr, reptéri csarnok, vízköves bojler, tevenyereg, továbbá tuti csajozós tipp és zombik? Úgy, hogy a zsoltáros ma is él, nem halt meg, elpusztíthatatlan. A zsoltár nem lekapcsolható, éjjel-nappal üzemel. Csodálatos szószaporítás, csodás szóhalászat, imává izzó, örök hablatyolás. Mondja-mondja, mint a tenger. Nehéz azt gondolni, hogy ez csak irodalom. Nem könnyű turistának maradni egy olyan templomban, ahol nonstop zajlik az imádság. A zsoltár mindig szeretet-anyagú. Feldobom, emberi, leesik, isteni. Feldobom, isteni, leesik emberi. Az emberi locsogásba minduntalan berobban a teremtett világ eszelős határtalansága” – írja a szerző.